A boldogságról
Valóban belőlünk fakad?
Nagyon sokszor mondjuk azt, hogy „Boldog vagyok, mert ez vagy az történt velem”, illetve „Olyan boldog lennék, ha ez vagy az megtörténne”. Egy kicsit figyeld meg magad, talán meg is lep majd, mennyiszer fogalmazol Te is így. Ám gyakran látszólag mindentől függetlenül is elégedettnek és feldobottnak érezzük magunkat. Csak úgy. Amikor nem történt semmi rendkívüli, mégis jó érzés tölt el. Ezért tűnhet úgy, hogy néha a körülményektől függ a boldogságunk, máskor egyszerűen önmagunkban hordozzuk. Hogy is van ez?
"Boldog(ság) vagyok!"
A boldogság fogalmát számtalan tanulmány és művészeti alkotás próbálta már megragadni. Sokféle irányból elemezgetjük azokat a körülményeket és okokat, amik befolyásolják az érzelmi és mentális állapotunkat, azaz ahogyan önmagunkhoz és a világban zajló eseményekhez, dolgokhoz hozzáállunk.
Hozzám hasonlóan, gondolom, rád is az jellemző, hogy ha bekövetkezett az általad oly’ nagyon vágyott dolog, akkor egy ideig boldognak érezed magadat. Eltölt a siker és beteljesülés öröme, amiben lebegsz egy darabig, amíg új elérendő célt nem találsz. Így aztán ismét vágyni kezdesz valamire (ami teljesen természetes), és kezdődik a folyamat elölről.
Ilyenkor meg is állapítod magadban: „Igen, ennek itt volt az ideje, megértem rá, hogy megkapjam, viszont nincs még meg ez vagy az”, és ezzel indul is az újabb vágyakozás. Ráadásul azt mondom, ez még a jobbik eset. Hiszen előfordul olyan is, amikor révbe éréskor mégsem jön a boldogság érzése. Amikor előtte azt gondoljuk, hogy a beteljesüléskor majd eufórikus állapot ragad magával, ám ez egyszerűen elmarad, holott a körülmény ott van, elértük, a miénk! Hirtelen nem értjük, mi van velünk, miért nem repes a szívünk.
Tehát a boldogság köthető valamihez vagy sem? Mindig kell valami plusz ahhoz, hogy boldognak érezzük magunkat vagy egyszerűen belőlünk fakad? Inkább kérdezem másképp: Te voltál-e már úgy boldog, hogy nem történt semmi, nem kaptál semmi megragadhatót az élettől, de mégis boldognak érezted magad?
Én erre az érzésre akkor lettem nagyon figyelmes, amikor egy reggel a kiskertembe indultam ültetni. Elhatároztam, hogy minden teendőt egy nap alatt elvégzek. Felhalmoztam az összes eszközömet, amire szükségem lehet, hogy a járkálással se vesztegessem az időm, beletettem mindent két vödörbe, és kimentem a szabadba. Kiérve picit megpihentem, szusszantam egyet a pakolás „fáradalmaira”.
Hallgattam a madarak csivitelését, elnéztem a szellő által simogatott fák és bokrok lengedezését. Figyelmemet teljesen elterelte a természet: ott egy száraz ág – le kellene vágni; nini, ott egy új növény, vajon mi lehet az – utána kellene olvasni. Ilyen és hasonló dolgok jártak a fejemben. Bizony, eltelhetett akár negyedóra vagy több is így. Csak álltam a vödrökkel a kezemben, a tudatos gondolatok lassan elmaradtak, és csupán azt éreztem, hogy BOLDOG VAGYOK. Lebegtem, szinte szárnyaltam!
Idővel tétován lefelé indultam a kiskertbe. Az ágyások előkészítése közben kúsztak vissza a gondolataim: mitől is éreztem magam boldognak? Hiszen mindig ez a látvány vesz körül, mára feladatokat is bőven adtam magamnak, és tényleg nem történt semmi különös. Akkor vajon miért?
Ám ott sokáig nem időztem ennek a megfejtésével, hiszen sok volt a tennivalóm, az idő pedig egyre telt. A nap végére mindennel elkészültem, mindent megcsináltam, amit elterveztem, tán még többet is, és mégsem fáradtam el. Pontosabban elfáradtam, de nem a megerőltetés nehézkességével, hanem kellemesen.
Mi is történt? Valószínűleg csupán annyi, hogy a helyemen voltam. Ott és akkor azt csináltam, amit valóban tenni akartam. Amire az igazi énem vágyott. És benne maradtam az agyalás nélküli boldogságérzet okozta lebegésben, amibe talán azért kerültem, mert jelen tudtam lenni a pillanatban, a folyamatban. Engedtem magamnak megcsodálni a környezetet, átadva figyelmemet a természet szépségének, majd a tennivalók örömének. Úgy is fogalmazhatnék, hogy felülírta a szép, a kellemes a feladatok kötelességérzetét („jajmégaztismegkellcsinálni”).
Persze, tapasztalom ennek az ellentettjét is. Amikor lehangolt vagyok, pontosan nem is tudom mitől, csak úgy jön a semmiből a nagy szomorúság, majd átalakul ok nélküli puffogássá. Ezekre az időkre való a kedvenc gyakorlatom: megidézem emlékeimből a boldogsággömbömet, azt felnagyítom, és ahogy elképzelem, hogy belehelyezkedek, a szomorúságom is hamarosan eloszlik.
Még nem hallottál erről a módszerről? Ha Te is szeretnéd kipróbálni, ebben a korábbi blogbejegyzésben részletesen leírtam.
Mert bizony, van az az élethelyzet, amikor az ehhez hasonló Szép Emlékek Buborék csupán a talpon maradáshoz elegendő. Ilyen időszakokban a hétköznapok és problémák mókuskerekéből való kilépéshez a borostyánhoz is érdemes fordulni. Ez a megkövült „napfény” ugyanis segíthet újra meglátni a szépet, így kicsit könnyebben venni a dolgokat. A vidámság és derű köveként megerősítheti a magadba vetett hitet, és ráébreszthet arra, hogy minden helyzetből van kiút, amit Te meg is fogsz lelni. Hiszen még sohasem volt úgy, hogy ne lett volna valahogy, nem igaz? :)
A körülmények csupán a tapasztalatok szerzésére, a fejlődés folyamatához szükségesek. A problémák meglépendő feladatok, amikből tanulhatsz és épülhetsz. Általuk felismerheted, mit is szeretnél igazán és mi az, ami nem a részed vagy többé már nem az. A borostyánról mindig úgy tartották, hogy feltárja az élet csodáját, szép és örömteli gondolatokat fakasztva. Ám a forrás Te magad vagy. Így tehát ha a helyeden vagy, ha önazonos vagy, akkor boldog is vagy. Mindentől függetlenül. Önmagad ragyogó állapotában.
Ennek megélését és sok boldogságot kívánok Neked, nem csak a mai napra! :)
És egy plusz boldogító tény: a pozitív gondolkozásmódot és belső stabilitást támogató >BOROSTYÁN ÉKSZEREK< most vasárnapig (2024. március 20-24.) kedvezményes áron várnak, csak kattints a nagybetűkre!
Trepinszki T. Ági, Holisztikus tanácsadó
Copyright © 2024 Gyöngybarlang®
Tetszett a cikk? Akkor kérd az ingyenes ásványos-gyöngyös híreket is!
Szeretnél elsőként értesülni a legfrissebb ásványos-gyöngyös hírekről, akciókról és újdonságokról? Iratkozz fel a Gyöngybarlang hírlevelére: