A meteoritokról
A meteoritokról
Biztos vagyok benne, hogy mindenki, aki ezt a blogcikket olvassa, már látott hullócsillagot, amikor kellemes nyárestéken a csillagos eget szemlélte. Ilyenkor persze az első gondolata mindenkinek az, hogy „Hú, gyorsan kívánjunk valamit” és csak néhány emberben tudatosul, hogy amit látott, az egy évmilliárdokkal korábban keletkezett égitest kisebb-nagyobb darabjának a puszta létezését lezáró töredékmásodpercnyi fényfelvillanás volt. Ha szeretnél többet megtudni a meteoritokról, olvasd el legújabb bejegyzésemet!
Mit érdemes tudni a meteoritokról?
Azon kívül, hogy kívánni lehet valamit, amikor fénycsíkot húznak az égen :)
Biztosan Te is láttál már hullócsillagot. Abból pedig, hogy szinte mindenki látott már ilyet, egyenesen következik, hogy ez nem egy ritka természeti jelenség, Sőt, olyannyira mindennapos, hogy a szakemberek becslése alapján évi szinten kb. 1,5 millió tonna ilyen, az űrből származó anyag hullik bolygónk felszínére.
Tudom, ez a 1,5 millió tonna így első hallásra, emberi léptékkel soknak tűnik, de a Föld kb. 6 trilliárd (azaz 6x1021, vagyis egy hatos után 21 nulla) tonnányi tömegéhez képest több nagyságrenddel kevesebb, mint az embernek egy légypiszok. (Csak összehasonlításként: szintén évente kb. ugyanennyi homokot fúj át a szél a Szaharából az Atlanti-óceánon át az Amazonasz őserdeibe. Nem ennyit kap fel, ennyi ér célba …)
De mit is érdemes tudni a meteoritokról, azon kívül, hogy kívánni lehet valamit, amikor fénycsíkot húznak az égen? Nos, annyit mindenképpen, hogy szinte mindegyik porrá ég, amikor durván 40-80 ezer km/órás sebességgel belép a Föld légkörébe. Úgy becsülik, hogy évente alig 500 meteorit éri el a felszínt (értelemszerűen ennek is a többsége a tengerekbe, óceánokba érkezik) és csak elenyésző részük kerül elő valaha is.
A Földre érkező meteoritok döntő többsége a Mars és a Jupiter között húzódó ún. Kisbolygó-övből származik. Ennek az övnek a képződésére több elmélet is létezik, amelyekből számunkra most annyi a lényeges, hogy itt egy szabályos keringési pálya teljes hosszában elnyúló sávban, egy vagy több, kozmikus ütközésekben megsemmisült és szétszóródott, Föld típusú bolygó szabálytalan alakú törmeléke kering.
Ennek a törmeléknek a mérete a sok kilométerestől (tehát valóban kisbolygó mérettől) a centiméternél kisebb méretig terjed. Keringési pályájukról az egymással való ütközések és a közelükben keringő bolygók gravitációs ereje térítheti le a darabokat, amelyek azután a Naprendszer belseje felé folytatják útjukat. Döntő többségüknek a végállomása a Nap, amelyik óriási tömegével „porszívóként” szippant magába és semmisít meg mindent, ami közel kerül hozzá, de persze a belső bolygók, így a Föld is szép számmal kap belőlük.
Bár az emberek többségének a meteoritokról főleg az igen látványos vas-nikkel meteoritok jutnak eszükbe, valójában ezek csak alig 5%-át teszik ki a megtalált meteoritoknak, a 95%-át az ún. kőzetmeteoritok adják. Ezeknek az ásványi összetétele a földi magmás kőzetekhez hasonló, gyakran nagy mennyiségű olivint és piroxéneket is tartalmaz.
Persze, ha már meteoritokról beszélünk, akkor nem mehetünk el szó nélkül azok mellett, amelyek nem semmisültek meg a légkörben, hanem tekintélyes mozgási energiájukkal elérték bolygónk felszínét és másodpercek alatt igen látványosan átalakították azt.
Ezeknek a becsapódásoknak köszönhetően a földtörténet során számos jellegzetes meteoritkráter jött létre bolygónk szinte minden részén. (Legismertebb talán az az arizónai kráter, amit frappánsan Arizónai-kráternek hívnak és amelyet a viszonylag fiatal – néhány 10 ezer éves – kora miatt az erózió még nem viselt meg túlságosan és a sivatagi klíma miatt a növényzet sem takarja el a szemünk elől.)
De nem kell tízezer éveket visszamenni, a közelmúltban is találhatunk példákat, igaz, nem ilyen léptékűeket. Talán a két legismertebb az 1908-as „tunguszkai esemény” néven ismert, viszonylag jól dokumentált meteorit, ami Szibéria lakatlan része fölött kb. 8-10 km magasban szétrobbant és durván 15.000 km2-en letarolta a növényzetet.
Hasonlóképp, mint 2013-ban, amikor az ugyancsak szibériai Cseljabinszk közelében észlelt tűzgömb, ami a számítások szerint egy kb. 20 m átmérőjű, durván 12 ezer tonnás test volt és szintén nagy, kb. 30 km-es magasságban robbant fel, melynek lökéshulláma több mint 7000 ház minden ablakát betörte. (Erről a tűzgömbről számos videó is megtalálható a neten.)
Közismert, hogy a dinoszauruszok kihalását is egy meteorit becsapódás számlájára írják. (Nekem geológusként, aki kellőképpen sokat foglalkozott paleontológiával, azon belül is az élővilág különböző korszakait váltó kihalásokkal, kicsit más erről a véleményem, de ez most mindegy.)
Ennek a történetnek mindössze annyi jelentősége van, hogy rávilágít a meteoritokban jelenleg rejlő legnagyobb gazdasági haszonnal kecsegtető lehetőségre, hogy tudniillik katasztrófa filmeket lehet róluk forgatni, hogy aztán rekord számú néző izgulhasson azon, hogy egy maroknyi főhős megmenti-e a világot vagy sem. :)
Orosz Imre, geológus
Copyright © 2021 Gyöngybarlang®