Mert az egész mindig több, mint a részek összessége
Csak limitált darabszámban készül, hogy garantáltan ne jöjjön veled szembe az utcán.
A gyöngyöt – ami mindig is a csodálat tárgyát képezte – az emberek már több mint 6000 éve használják ékszerek készítésére. A gemmológia (a drágakövekkel foglalkozó tudományág) ma is a szerves eredetű drágakövek egyikeként tartja számon.
Elvileg minden mészvázú puhatestű képes a gyöngyképzésre (a magyarországi édesvízi kagylókban is gyakran találhatók apró gyöngyszemek), de csak néhány, többnyire az Ostrea nemzetségbe tartozó kagylófaj képes akkora gyöngyszemeket növeszteni, amik már ékszerek készítésére is felhasználhatók.
Maga a gyöngy a puhatestű héja és lágy része közé kerülő idegen test által okozott irritáció miatt jön létre, mert az állat – ha már kilökni nem tudja – védekezésül ugyan azzal a gyöngyházfényű védőréteggel vonja be ezt az idegen anyagot, mint ami egyébként a kagylóhéj belső oldalát is borítja.
Ez a védőréteg milliárdnyi, egymást többé-kevésbé zsindelyszerűen átfedő, kb. 15 x 0,5 µm (azaz 0,015 x 0,0005 mm) nagyságú, leheletvékony, kristályos aragonit lemezkékből álló rétegek százaiból és az azokat összetartó rugalmas, szerves polimerekből álló kötőanyagból épül fel.
A gyöngy felületére beeső fénysugarak akár több tucat ilyen aragonit lemezkén is áthatolhatnak, mielőtt – többszörös fénytörést szenvedve – visszaverőnek, így hozzák létre azt a selymes, gyöngyházfényű ragyogást, ami gyöngyöt olyan különlegessé teszi.
Éppen ezért kell különös gondot fordítani a gyöngyből készült ékszerek tárolására és karbantartására, hogy a benne lévő szerves polimerek ne veszítsék el rugalmasságukat, mert az a felületük kiszáradásához, fényének elvesztéséhez, végső soron pedig töredezéséhez vezet.
Régebben a ritkasága folytán a gyöngy az uralkodók vagy az igazán tehetős emberek kiváltsága volt. Éppen ez a ritkaság és keresettség volt az oka annak, hogy kísérletezni kezdtek a gyöngyök mesterséges tenyésztésével, ami végül a XIX. század vége felé, 1883-ban, a japán Kokishi Mikimoto módszerével sikerrel is járt.
A tenyésztett gyöngyöknek azóta számos fajtája alakult ki a tenyésztés helye (édes- vagy sósvízi), a tenyésztéshez felhasznált kagylók, valamint a beültetett idegen anyag fajtája szerint.