Az édesvízi kagylók kincsei szálakra fűzve
A kelet-kínai Hunagshan tartomány magas hegyei között hosszan elhúzódó Taiping tó, illetve a szomszédos Hangcsou tartomány béli Xin’an folyó felduzzasztásával keletkezett víztározó több száz négyzetkilométeres, ezernyi apró szigetet magában foglaló vidék, amelynek mély, kristálytiszta vizeibe gyöngyfarmokat telepítettek. Az itt nevelt, 3 éves tenyész kultúrákból származó édesvízi tenyésztett gyöngyökből készült alapanyagszálakat hoztuk el számodra.
A gondosan válogatott gyöngyszemeket végezetlen (azaz szerelék nélküli) szálakra fűzik a szállítás megkönnyítésére. A szálak hossza kb. 40 cm, és alapanyagként szolgálnak a divatékszerek készítéséhez.
A tenyésztett gyöngyről
A gyöngyöt – ami mindig is a csodálat tárgyát képezte – az emberek már több mint 6000 éve használják ékszerek készítésére. A gemmológia (a drágakövekkel foglalkozó tudományág) ma is a szerves eredetű drágakövek egyikeként tartja számon.
Elvileg minden mészvázú puhatestű képes a gyöngyképzésre (a magyarországi édesvízi kagylókban is gyakran találhatók apró gyöngyszemek), de csak néhány, többnyire az Ostrea nemzetségbe tartozó kagylófaj képes akkora gyöngyszemeket növeszteni, ami már ékszerek készítésére is felhasználható.
Maga a gyöngy a puhatestű héja és lágy része közé kerülő idegen test által okozott irritáció miatt jön létre, mert az állat – ha már kilökni nem tudja – védekezésül gyöngyházréteggel vonja be ezt az idegen anyagot.
Régebben a ritkasága folytán a gyöngy az uralkodók vagy az igazán tehetős emberek kiváltsága volt. Éppen ez a ritkaság és keresettség volt az oka annak, hogy kísérletezni kezdtek a gyöngyök mesterséges tenyésztésével, ami végül a XIX. század vége felé, 1883-ban, a japán Kokishi Mikimoto módszerével sikerrel is járt.
A tenyésztett gyöngyöknek azóta számos fajtája alakult ki a tenyésztés helye (édes- vagy sósvízi), a tenyésztéshez felhasznált kagylók, valamint a beültetett idegen anyag fajtája szerint.
